Óvintézkedések sátras eseményeken

Ha meg akarjuk nyugtatni és egyúttal meg is akarjuk szólítani ügyfeleinket a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében tett lépéseinkről, úgy fontos, hogy tájékoztassuk őket arról, hogy mi mit teszünk meg a biztonságuk érdekében. Közeledik a tavasz és utána pikk pakk beköszönt a nyár is, ami a sátor bérlés, sátor kölcsönzés legkiemeltebb időszaka. Még nem tudjuk, hogy a korlátozásokat milyen mértékben enyhítik, de valamilyen engedményt biztosan kell adniuk, hiszen az emberek tűréshatára a végéhez közeledik, legalább is ebben reménykedünk.Sokan bizakodók és már most elindították a sátor kölcsönzés folyamatát. Ha hatalmas tömegrendezvényeket még nem is, de lehet, hogy kisebb, szűkebb körű eseményeket már lehet majd szervezni, amire jól jön a kisebb méretű sátor bérlés. Tartsuk azonban szem előtt, hogy saját és ügyfeleink, vendégeink, a résztvevők egészsége a legfontosabb prioritás. Ha pedig mégsem csökken a fertőzötek száma és továbbra is fenntartják a szigorú korlátozásokat, akkor a foglalásokat bizony ismét módosítani, egy későbbi időpontra halasztani, legrosszabb esetben pedig törölni kell. Ezért is fontos, hogy viseljük a maszkot, fertőtlenítsük a kezeinket és ha már jogosultak vagyunk rá, oltassuk be magunkat, hiszen ezzel tudunk tenni azért, hogy minden szektor levegőhöz jusson végre.

You may also like...