Milyen eszközök kellenek az IPTV szolgáltatás használatához?

Az IPTV, azaz interneten át elérhető televíziós szolgáltatás a huszonegyedik század egyik nagy találmánya. Vegyük sorra, milyen eszközökre is van szükségünk ahhoz, hogy a televíziós csatornákat az internet segítségével élvezhessük úgy, mintha hagyományos kábeltévét néznénk!

Az elsődleges fontosságú eszköz az IPTV vagy internet TV műsorvételéhez, a Set-top-Box, amely az interneten keresztül érkező digitális jelet alakítja át a televíziónk számára értelmes jellé. Ezen felül szükségünk van egy a modemet helyettesítő digitális elosztóra is, amely szétválasztja a különböző jeleket, így a hálózatunkban külön kezelhetővé válik a telefon, az internet és a televízió.

Az internetes szolgáltatók, például az Invitel által kínált IPTV megoldás ott is biztosítja a televíziózást, ahol a kábeltévés feltételek nem adottak.

Kereskedelmi forgalomban több fajta Set-Top-Box is kapható manapság

Elég széles ennek a terméknek a piaca. Nyilván a szolgáltató által biztosított eszközökkel is megelégedhetünk, de választhatunk több különböző kategóriájú egység között is, amennyiben igényünk van rá. Ezen felül találhatunk különböző műholdvevő eszközt is, hogyha az igényeink vagy lehetőségeink azt diktálják, hogy nem kábelen keresztül szeretnénk az IPTV szolgáltatást igénybe venni.

A boxok általánosan Scart, S-video és HDMI kimenettel vannak ellátva, hogy ne csak az új tv-khez tudjuk csatlakoztatni őket. Ezekről érdemes tudni, hogy a HDMI-vel ellátott eszközök képesek a FullHD vagy 4K minőségű jelátvitelre. Amennyiben külön vásárlunk ilyen eszközt, látni fogjuk, hogy ezek némiképpen drágábbak a hagyományos eszközöknél.

A kapcsolat szempontjából a kábelezésben lehetnek eltérések

Alapesetben az IPTV szolgáltatás UTP kábeleken keresztül szokott jönni.  Ez olcsó, és a legjobb minőségű adatátviteli megoldás, aminek nincs járulékos költsége sem. Hátránya, hogy külön vezetékeket kell húzni az elosztóból minden végponthoz.

A Koax-Lan kábelezést külön ki kell alakítani, vagy akkor lehet használni, ha az már korábban be lett húzva. Jel átviteli szempontból silányabb, mint az UTP, de még mindig jó minőségű jelet enged át. Szükséges hozzá minden csatlakoztatásnál egy pár, úgynevezett EoC egység a Set-top-boxunk mellé.

Áramvezetékes hálózat és Wi-Fi hálózat: mi a különbség?

Áramvezetékes hálózat esetében egy PLC eszköz segítségével lehet a végpont eszközeit az elektromos hálózatra csatlakoztatni. Sajnos a könnyű telepítés ellenében ennek számos hátránya van. Ismerni kell az elektromos hálózatot a megfelelő működtetéshez.

Wi-Fi hálózat esetében viszont nem kell kábeleket telepíteni és könnyen kezelhető, szinte bárhova tehető. Sajnos az átviteli sebesség, ha nincs tökéletes „rálátása” az eszköznek a routerre, sokkal kisebb, mint a vezetékes megoldásoké, így az IPTV szolgáltatás is akadozhat néha. De a kényelmi szempontja miatt nagyon sokan használják.

You may also like...