nyugdíjkorhatár
Az állami nyugdíjrendszer működése több szempontból is hagy maga után kívánnivalót. Az évek alatt bebizonyosodott, hogy várhatóan már nem sokáig számíthatunk biztonsággal az onnan kapott nyugdíjra. Nyilvánvaló módon, a befizetésekből működik a rendszer, ám ha kevesebb ez az összeg, mint amire szükség lenne a kifizetésekhez, akkor bizony komoly problémával szembesülhetünk. Hazánk lakossága egyre elöregedik, és minden állami kedvezmény ellenére is csökkenő a gyermekvállalási kedv.
Az egyetlen módja annak, hogy az így kialakuló helyzet valamelyest orvosolható legyen, nem más, mint a nyugdíjkorhatár emelése. Már a jelenlegi 65 év is sokaknál kiveri a biztosítékot, de a híresztelések szerint akár a 70 év bevezetése is várható a jövőben. De vajon hol a vége a korhatár emelésének? Mikor kerülhet bevezetésre mindez? Az aktuális hírek szerint 2050-ig vagy akár ennél korábban is sor kerül a nyugdíjkorhatár hetven évre emelésére. Ez tulajdonképpen magával hozza azt, hogy lesznek olyan munkavállalók, akik 52 év után mehetnek majd csak nyugdíjba. A tény nagyon sok kérdést és jogos felháborodást von maga után. Itt megnézheted, hogy mikor lesz 70 év a nyugdíjkorhatár Magyarországon: https://nyugdijbiztositas.com/mikor-lesz-70-ev-a-nyugdijkorhatar/
Mindezek mellett ott a nyugdíjak összegének a problémája is. A nyugdíjak csökkentése jelenleg nem járható út, és ezért sokan a politikai okokat nevezik meg háttértényezőnek. Tény azonban, hogy a rendelkezésre álló egyre kevesebb összeg valószínűleg a jövőben indokolni fogja a csökkenő nyugdíjakat.
Az anyagi biztonság megteremtése olyan fontos cél, amely mellett nem mehetünk el. A nyugdíjas évek életminősége múlhat azon, hogy mekkora összegből kell majd megélnünk. Az évek múlásával rendszerint növekednek a kiadások, hiszen ekkor az egészség megőrzésre, vagy annak helyreállítására is tetemes összeget kell fordítani. Miként lehetséges ez a jelenlegi és a várható nyugdíjhelyzetben? A nyugdíjbiztosítás, mint megtakarítási forma, nem véletlen örvend egyre nagyobb népszerűségnek. Az állami rendszer működőképességéből kiábrándult emberek joggal keresnek olyan lehetőséget, amelynek hála saját maguk takarékoskodhatnak és tehetnek félre a rendelkezésre álló anyagiak függvényében.